Finomság eperkettőben, olyan franciás, miközben Ági valami romantikus történet foszlányairól mesél.

Ilyeneket még ide: leabugyival@freeblog.hu. A bugyik legjobb helye.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egy légüres éneklő dobozba zárom a pinám tizenöt napig. Különösképpen neked, aki egy csupor alján megmaradt teafű vagy az éjjeliszekrényen, vagy csak emléke (?) annak a reggelnek, amikor a lepedő mézízűnek tűnt - ezt minden órában elmondogatom magamnak, mostanra már ballonként Afrika fölött lebegsz a fejemben, és elolvadsz még mielőtt leírhatnálak. Mindennap filmet készítek arról a meg nem történt estéről, ami belevegyült a hajnalba, mert nem tudtuk szétválasztani a napszakok fényeit, és aminek reggelén véglegesen beleköltöztél az ágyneműmbe, hogy végignézhessem újra meg újra a mozdulataid sorozatát anélkül, hogy bármi is megtörné őket. Ma például zebracsíkokat ragasztottam a vállad mögötti égdarabkára, és Dalí óráival álmodtam, meg a várossal, ahol élsz. Hetven kilométer csupán, pár óra és egynéhány perc, álmos útdara, reklámok és napraforgószag az útszélről. De mindez egy másik történet zavaros végkifejletének tűnik, valami európaiak rosszul megkomponált drámájának.
Azt hiszem, hogy egy homokozóban láttalak először, vagy abban az öregotthonban, amit tegnap építettek az utcádra a harminchetes szám alá. Bort ittunk, én meg a csajom, alig volt kilenc óra, amikor előszőr áthívtunk: a szomszédos tömbház szembelevő erkélyéről integettünk át, miközben a konyhában a híradó ment, félhangosan, mint valami félálom magnóra rögzítve. Piszkos rózsaszínen alkonyodott, néha a levegő és a meleg minden egyébbel együtt hosszú pillanatokig teljesen megszűnt. Egy szürke blúz volt rajtad; széles váll és frissen borotvált fej. Az egész tested valami mesebeli kertitörpe árnyéka volt átírva egy ismeretlen antik nyelvre. Akkor mesélted, azt hiszem, hogy van egy fekete kutyád - ettől a gondolattól hányni tudtam volna akkor, de a szád mozgása vagy a kinti mosóporillat megszüntette a hangokat és ezzel együtt a körülírhatatlan valóságérzetet is. Tompán falhoz szorítottál már napokkal azelőtt a lépcsőházban, miközben a negyediken lakó egyik szomszéd a postaládát próbálta kinyitni; a csempére élveztél, megharaptad a bokám.
Akkor este a hátamat már nem lepte volna meg az egyenletlen fal, a kezed vagy a néha lefele tévedő nyál. A matt harisnya hálásan szakadt volna a szádban, mint valami türkiz vattacukor, amit felhőként felcsíptetnek minden bábszínház egére. Belerángattál tizenhétéves fiúk képzelődéseibe, hogy aztán átemelj az öledbe és arcod a blúzruhám alá dugd a legmocskosabb és legmeghittebb gondolatokkal, akár egy bukott tinisorozat mellékszereplői a hátsó állványok mögött. Negyven tűzvész és feleannyi árvíz az ország keleti tartományaiban, ronda szavak a fülembe, mind, aztán egyenként, az ábécé minden betűjével. Amire megittad a pohár fehérbort, bugyit cseréltem a fürdőszobában, azt, amit hónapokkal késöbb a mosógép mögött találtál meg, és dobtál ugyanoda vissza. Másnap a poharadat szagolgattam, hogy remegjen a combom az asztal alatt, a kádban, a szőnyegen. Betegesen huzogatom ki a hátralevő napokat, a majdnem heteket a füzet margóján meg a wc-fedőkön. Mindenhol megtalálom a gombot a csíkos blúzodról, amit múlt kedden veszítettél el, miután fél óráig szobabicikliztél, én meg valamelyik lépcsőházban Kings of Leon-t hallgattam, amitől mindig benedvesedek. Még tizenöt nap és bort iszunk, én meg a csajom.

Pinablog a Facebook-on is: http://www.facebook.com/leabugyival